header

Aprólépés

Színtiszta életerő – jövőnk záloga

Pályázati felhívás a víz témakörében

alt

Az Aprólépés csapata a “2013 – A vízügyi együttműködés nemzetközi éve” (UNESCO) céljaihoz kapcsolódva pályázatot hirdet két kategóriában:

1) "Jövőnk záloga - az éltető víz” címmel: Pályázni lehet a víz védelmével, a víztakarékossággal kapcsolatos általános, örök érvényű igazságok megfogalmazásával, a vízfelhasználás módszereihez kapcsolódó hétköznapi technikák bemutatásával, a jövőbeli lehetőségek, félelmek felvázolásával.

2) „Színtiszta életerő – kedvenc forrásom, tavam, folyóm”: Pályázni lehet konkrét földrajzi hely (forrás, patak, ér, folyó) ábrázolásával, a szépségének bemutatásával, az adott forrásért/folyóért tett lépések ismertetésével (pl. parttakarítás), folyó/állóvízzel kapcsolatos környezetbarát élmények (kajakozás, csónakázás stb.) megelevenítésével.

Izgalmak az ökotáborban

"Nagyon izgultam a táborozás miatt, hisz senkit sem ismertem, de aggodalmam csak addig tartott míg felültem a vonatra. Ott mindenki úgy viselkedett, mintha régi barátok volnánk. Mikor megérkeztünk a szállásra egyébként is tartottunk egy ismerkedős játékot. Ezután pedig minden nap jobbnál, jobb programokon vehettünk részt.

Kövess minket!