header

Zöld háztartás

Ökosuli

Beküldve: Zöld háztartás.

altÖkopiac, ökogazdálkodás, ökoturizmus. És jó néhány éve ökoiskola. De vajon mit jelent ez a kifejezés?
Az öko szó arra utal, hogy az említett tevékenységet úgy végzik, hogy a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartják az élővilág érdekeit, és ezt az oktatással is összehangolják.

{saudioplayer}02.mp3{/saudioplayer}

 Egy iskola esetében pedig azt jelenti, hogy működésben ezeket a környezetbarát elveket követi, a nevelésben jó példával jár a diákok előtt. Sokszor a tanmenetben is eltérések lehetnek, hiszen vannak iskolák, amelyek a környezeti nevelésre még nagyobb hangsúlyt fektetnek. Biztosan ti is voltatok már erdei iskolában, ahol az oktatás a szabadban folyik, az élővilág szoros közelségében.

Stábunk szentendrei Templomdombi Általános Iskolába látogatott el, ami Szentendre első ökoiskolája. Arra voltunk kíváncsiak, mit jelent az, hogy ökoiskola, milyen követelményeknek kell megfelelni, és mindez hogyan valósul meg a gyakorlatban.

Csalló Attila tanár úr elmondta, az iskolában milyen programok kapcsolódnak a környezeti neveléshez, a diákok pedig nagyon jól vizsgáztak szelektív hulladékgyűjtésből, mert leteszteltük! :)

Vajon a te iskolád ökosuli-e? Itt megnézheted! http://www.ofi.hu/okoiskola
 

 

 

Kövess minket!