header

Energiatakarékosság

Bringaerőmű

Beküldve: Energiatakarékosság.

Áram nélkül házibulit tartani vagy erdőben telefont tölteni? Sokunknak ez csak álom, de Szabó Tamás a Vaskakas Patyolat Stúdió technikusa Győrből ezt nem hagyta annyiban, elgondolkodott, hogyan oldhatná meg a lehetetlennek tűnő feladatot. A gondolatot tett követte - így neki már nem kell konnektor után kutatnia, ha áramra van szüksége: elkészítette saját bringaerőművét.

{saudioplayer}33.mp3{/saudioplayer} 

Nekünk nem annyira, de Tamás szerint nagyon egyszerű az egész. A bicikli hátsó agyába egy elektromos kerékpárból kiszerelt és némileg átalakított villanymotort kell beépíteni, ami generátorként működik. Ez szolgáltatja az áramot. Az áramot akkumulátorok tárolják, melyeket a hátsó csomagtartóra szerelt táskában helyezett el. Az akkumulátorokhoz ezen kívül egy elektronika csatlakozik, mely átalakítja váltóárammá a tárolt elektromos energiát, amit aztán mint otthon a házban, a bringán lévő konnektorból nyerhetünk ki. A kerékpárral minden feltölthető: laptop, telefon, GPS.
A bringaerőmű kb. 100 wattot termel óránként, de az akkumulátorok közbeiktatásával akár 500 watt terhelést is kibír a rendszer. Ha tehát egy óra tekeréssel 100 watt energiát termeltünk, akkor egy 200 wattos fogyasztó ezt az energiát fél óra alatt fogja elfogyasztani.

A bicikli tartozéka még két méretes hangfal is, ezek házibulikon tesznek nagy szolgálatot, hiszen a bringa egy egész házibulit is el tud látni árammal! Biciklitúrán pedig megtermelődik az az energia, ami aztán a szalonnasütögetés melletti zenehallgatáshoz szükséges.

A bringaerőműhöz egy különösen érdekes történet is fűződik: a Tilos Rádió épületében épp a villamos hálózat felújítását végezték, és emiatt a Tilos stúdiójában egy egész délelőttön keresztül nem lett volna áram. Tamás ekkor bevitte a stúdióba a bringát, a rádióban pedig egy fölhívást tettek közzé, hogy aki az adást szeretné hallgatni, jöjjön tekerni! A hallgatók pedig jöttek és tekertek! Így az egész délelőtti műsor a hallgatók és a brigaerőmű segítségével jött létre.

Szerinted neked hány órát kellene tekerned, hogy egy napi áramfogyasztásod fedezd?

Hasznos linkek:
Mi az a dinamó? - Wikipédia
Zenélő bringó hintó belgiumban - www.messzelato.hu
Hogy termel energiát a szélkerék? - www.energiakaland.hu
 
2012. május

Kövess minket!