header

Energiatakarékosság

Mi köze a rántottának a fúrótoronyhoz?

Beküldve: Energiatakarékosság.

alt

Gondoltad volna, hogy a kőolajat már több ezer éve ismeri az emberiség? Pedig ez a helyzet. Mezopotámiában még a szépülésre vágyók kenték be magukat vele, mindenféle gyógyhatást is tulajdonítottak neki. Mára azonban jelentősen kibővült a kőolaj felhasználásának köre. A jövőben pedig újra változás lesz, hiszen a készletek fogynak, a meglévőek kitermelése és felhasználása közben pedig jelentősen szennyeződik a környezet. Éppen ezért már most érdemes takarékoskodni vele, odafigyelni, és új utakat keresni!

{saudioplayer}25.mp3{/saudioplayer}

Lohász Cili, az Energiaklub munkatársa abban segít nekünk, hogy mi milyen praktikákkal tudjuk csökkenteni energiafelhasználásunkat, ezáltal közvetett kőolajfelhasználásunkat, amivel jelentősen kímélhetjük környezetünket.

Cili szerint a hatékony és tudatos használat az, amit mindenképpen ki kell hangsúlyoznunk. Hogy mit jelent ez? Ha valamit hatékonyabban használunk, akkor ugyanazt a célt kevesebb energiabefektetéssel érjük el: tésztát főzni lehet fedő nélkül is, de sokkal kevesebb fűtőanyag kell, ha fedő alatt fő, és egyszeri forralás után otthagyjuk a kikapcsolt elektromos tűzhelyen, így a maradékhőn duzzad meg.

Takarékoskodni az energiával úgy is lehet, hogy biciklivel megyünk az iskolába. Így kőolaj helyett a saját, élelmiszerekből nyert energiát használjuk, és az egészségünknek is jót tesz egy kis mozgás. 

Energiát takaríthatunk meg, ha asztali számítógép helyett inkább laptopot használunk, ha kikapcsoljuk, amikor szünetet tartunk a munkában, játékban.

Nem használ energiát az a villanyégő, amit az üres szobában lekapcsolva tartasz, a teljesen áramtalanított elektronikai cikkek (figyelem! a stand-by üzemmódban hagyott eszközök is rengeteg energiát fogyasztanak!!)

Energiát takaríthatsz meg, ha hagyományos izzó helyett takarékos izzót szerelsz be, ha elektronikai cuccból A+++ kategóriásat vesztek, ha fürdés helyett inkább zuhanyozol, de akkor is elzárod a vizet szappanozás közben és így tovább.

Hogy mi a legnagyobb energiafogyasztó egy hagyományos háztartásban?

A fűtés. A lakossági energiafelhasználás több mint felét a fűtés teszi ki. Kérdezd meg a szüleidet, mennyit költötök egy téli hónapban arra, hogy kellemes meleg legyen otthon. Meg fogsz döbbenni. Ha úgy érzed, nincs elég meleg, és inkább felveszel még egy pulóvert, vagy egy fokkal lejjebb tekered a termosztátot, már így is 5-6 százaléknyi energiát takarítasz meg. Minek 21°C a nappaliban, ha 20°C is elegendő? Rengeteg energiát és pénzt spórolhatsz meg vele.

Mi köze a reggelinek a fúrótoronyhoz? Ha a kertetekben termett paradicsomot eszed meg a nevelt tyúkjaitok tojásaiból készült rántottával, és a kézimalomban őrölt, édesanyád által fatüzelésű kemencében sütött kenyérrel, mindezt a szomszéd fazekas cseréptányérjából, akkor semmi. Ha viszont mindezt a sarki kisközértben veszed meg, akkor bizony nagyon sok, mert ez az áru valószínűleg nagyüzemi termelésből származik, ahol rengeteg vegyszert és üzemanyagot használnak, mindezt ide kellett szállítani, és még műanyag zacskót is kapsz, hogy haza tudd vinni. Otthon gáztűzhelyen elkészíted a rántottát, és Kínából utaztatott étkészletből megeszed.

Mindez két szélsőséges példa volt, valahol meg kell találnunk a középutat. Te mit gondolsz, hogyan fognál neki?

Haszonos oldalak az energiáról és a takarékosságról:

2012. február

Kövess minket!