header

Csatlakozz!

Jobb lett-e a menza?

Beküldve: hírfolyam.

Kinek örömére, kinek bánatára, megkezdődött az iskola.

Megszoktátok már a korán kelést, rég megkaptátok a tankönyveket, beszereztétek a füzeteket. A takarékosan és környezettudatosan gondolkodók előkeresték a még használható ceruzákat,  megéleztették a kicsorbult hegyezőt, kitépkedték jegyzetpapírnak a régi füzetek üresen maradt lapjait és elővették a jó öreg uzsonnásdobozt, hogy ne kelljen nap mint nap új csomagolóanyagot használniuk és eldobniuk a tízórai elfogyasztása után.

Az idei tanév több jelentős változást is hozott számotokra. Ezek közül egyik legfontosabb az, hogy mostantól másféle összetételű, az eddigiekhez képest sokkal egészségesebb élelmiszereket kaphattok majd az iskolai menzán. 

Mit jelent az, hogy másféle? Miben különbözik ez a régitől?

Ebből lesz ezután kevesebb az ennivalóban:

– ha túl sokat fogyasztunk belőle, jelentősen megnöveli a vérnyomást, emellett hozzájárulhat a gyerekkori elhízáshoz is. Ezt az érdekes összefüggést kutatások bizonyították: a túl sós étel fogyasztása után jelentősen megemelkedik az elfogyasztott folyadék mennyisége, s mivel a gyerekek sokszor cukrozott üdítőt isznak a suliban – így az elfogyasztott cukortöbblet miatt könnyebben el is híznak. Természetesen ha te üdítő helyett a vizet iszol, ez semmiképpen nem következhet be! :) Tehát ezen túl ne keresd a sótartót az asztalon és örülj, hogy az ételek igazi ízét élvezheted! :)


Cukor – Túlzott fogyasztása elhízáshoz, cukorbetegséghez, szívbetegséghez vezethet, emellett a fogszuvasodást is elősegíti. Szeptembertől nem találhatsz cukortartót az iskolai ebédlőasztalon és az uzsonnára szánt tejet sem cukrozhatják meg. Egyébként is hasznos, ha félreteszed a cukor iránti vágyad, vagy ha ez nagyon nehezen megy, a fehér cukrot helyettesítsd inkább mézzel, vagy még jobb és egészségesebb, ha aszalt gyümölcsöket rágcsálsz édes tészták helyett. Nem csak a fölösleges kilók maradnak távol, hanem a bőröd is sokkal szebb lesz és energikusabb leszel az órákon.

Zsír – Szeptembertől sokkal kevesebb zsírt tartalmazhat minden húsféleség, ami eléd kerül az asztalra, ez szintén az érrendszer egészségének megőrzése és az elhízás elkerülése végett került a rendeletbe. 

Miből lesz több ezentúl?

Teljes kiőrlésű pékáruk – sok-sok élelmi rostot tartalmaznak. Ezt nagyon kedvelik a bélben lakozó jótékony hatású baktériumok, melyek segítenek a kórokozók elleni védekezésben. Emellett sokkal több vitamint is tartalmaznak.

Zöldség és gyümölcs – naponta legalább egyszer nyersen kell, hogy megkapd. Sok-sok vitamint és élelmi rostot tartalmaznak.

Összességében elmondhatjuk, hogy javul a helyzet a menzákon – már ami a kínálatot illeti. A nagy kérdés az, hogy te hogy fogadod majd a megváltozott ízeket, ételeket. Lehet, hogy először furcsának fog tűnni, de legyél bátor és kísérletező, próbáld ki őket!

Nézz meg egy videót más országok menzaételeiről és írd meg nekünk a FB-on, te melyiket választanád! :)


 

 

 

 

Kövess minket!