BONTOGATÓ

Molnár Izabella (10 éves), Berettyóújfalu

 A Bontogató c. sorozatunkban az általatok beküldött igényes, gondolatébresztő alkotások közül szemezgetünk.

Kocsis Mirtill: Víznapló

Ma költöztünk egy isten háta mögötti kis faluba.
Kicsit nehéz ehhez hozzá szokni, mert eddig egy nagyvárosban éltünk.
Anya és apa azt mondta, hogy itt jó lesz nekünk, de én persze nem hittem el.
Hiányoznak a város fényei és a barátaim.

2033.03.02.
Nagyon utálok itt lenni.

A tesómnak, Lizának persze tetszik. Valószínűleg én is élvezném ezt 6 évesen. Mást nem is lehet hallani tőle csak ezt: „Anna gyere velem játszani!”
Ő hamar feldolgozta Bocskor halálát, de én…, hagyjuk, nem érdekes, szomjan halt.
Anya ma szólt, hogy meglátogatjuk a szomszédot, mint új lakók.
Állítólag van egy 13 éves lány is ott, szóval egyidősek vagyunk.
Már nagyon várom, Liza is (megkért, hogy írjam ezt ide)

2033.03.03.
Megismertem Szofit. Nagyon kedves lány, sokban hasonlítunk.
Most ő a legjobb barátnőm. Megbeszéltük, hogy még találkozunk.
Anya meg apa örülnek.

2033.03.04.
Ma katonák jöttek a házunkba, és felhívták a figyelmünket, hogy takarékoskodjunk a vízzel, mert nagyon kevés tartalék maradt. Én persze nem értettem mi ez az egész, de Anya mintha évek óta tudná úgy bólogatott.
És ezt mondta:
-  Gyerekek próbáljunk minél kevesebb vizet használni. Rendben?
-  Igen Anya, rendben. - mondtuk pont egyszerre.
Anya bement a konyhába, én utána siettem, és megkérdeztem, mi ez az egész?
-  Nem úgy volt, hogy egy év múlva fogynak el a tartalékok?
-  De kicsim, úgy.
-  Akkor meg?
-  Sajnos elszámították magukat.
-  Ezt nem hiszem el!
Kimentem a konyhából. Liza megkérdezte, hogy mit csináltunk ott. Azt válaszoltam, hogy semmit. Esetleg nem ebédet? Nem.
- Mi a baj?
- Kik voltak ezek, és mit akartak?
- Semmit, nem érdekes!
- De Anna!

Kovács Kamilla (8 éves), Vámosszabadi

2033.03.05. 
Másnap reggel boldogan ébredtem, mert tudtam, hogy ma megyek Szofiékhoz.
- Anya megyek Szofiékhoz! - kiáltottam vissza az ajtóból.
- Rendben szívem.
Cscscscs!!! Hallatszott a csengő. Szofi nyitott ajtót.
- Szia! - mondta és mosolygott.
- Szia! - köszöntem vissza illedelmesen.
- Gyere! - hívogatott be a lakásba. Mikor beértem a tesója fogadott. 16 éves, helyes fiú.
- Szia – mondta - Thomas vagyok.
- Anna, örülök.
- Akkor bejössz?
- Igen – feleltem.
- Te tudtad, hogy minden családból egy embernek el kell mennie a háborúba? – kérdezte Thomas.
- Milyen háborúba?
- Te nem tudtad?
- Nem. - rettegni kezdtem.
- És a víz, hallottátok? Nincs már elég.
- Szóval minden családból egy embernek?
- Igen, egy férfinek. – mondta elgondolkodva.
- Apukád tudja ezt?
- Nem, Apa is harcolt a háborúban, de már 3 éve, hogy eltűntnek nyilvánították.
- Oh, sajnálom – nyögtem ki.
- Semmi baj, de akkor ki megy tőlünk?
- Nem tudom, talán senki. – próbáltam megnyugtatni.

2033.03.06.
Ma hajnalban szokatlan kiabálásra ébredtünk, mindenfelé ujjongást lehetett hallani. Pizsamában rohantunk a kertbe. Vége a vízért folyó háborúnak?
Szofit, Thomast nem láttam sehol.
Később anya mondta, hogy apa szerint visszatért az édesapjuk, és most vele vannak…
Ez jó, de mi lesz a vízzel?

2033.03.07.
Ma …

2012. május