Nap, mint nap halljuk, hogy fogyóban vannak vízkészleteink. Takarékoskodjunk a vízzel, ne pazaroljunk! Emlékeztetnek minket, hogy másutt a Földön sokaknak napi néhány liter víz jut csak (jó esetben). De vajon minek riogatnak ezzel?

Attól, hogy takarékoskodunk, jobb lesz vajon másutt?
Attól, hogy pazarlóan használjuk a vizet, biztos hogy egyszer elfogy?

Azt gondolom, hogy ezek a kicsit hárító kérdések sokaknak a fejében szöget ütöttek már. Sőt nagy szerepük van az önmegnyugtatásban is. Pl.: lehetséges hárító válasz: Folyó vízzel mosogatok, hiszen vízbázisainknak semmi köze az Afrikai vízhiányhoz. S igen, nekik valahol igazuk van. Attól, hogy folyó vízzel mosogatunk, vagy pl. mint cserediákunk 1 m3 vízben zuhanyozott alkalmanként, nem lesz kevesebb víz Afrikában. Sőt sehol sem. A vízkészlet ugyanis állandó, mivel egy zárt rendszer része. Az egy főre jutó víz lesz kevesebb, tehát nem mindegy, hogy a meglévő és véges, de újra és újra megújuló erőforrást hogyan és mire használjuk. Mivel egyre többen vagyunk a Földön, arányaiban mindenkire kevesebb víz jut, mint századokkal vagy akár csak évtizedekkel ezelőtt. S itt most nem csak a közvetlen vízfogyasztásról van szó, hanem a virtuális vízről is (élelmiszerek és árucikkek előállításához szükséges vízmennyiség). Azaz a több ember, több fogyasztási igénnyel jelenik meg az állandó mennyiségű „vízpiacon” közvetlen és közvetett módon is.

Mit is befolyásol tehát közvetlenül az, ha takarékoskodok a vízzel (nem zuhanyozunk órákig, nem folyóvízzel mosogatunk, mosunk fogat)? Például nem kell „előállítani” annyi ivóvizet, azaz tisztítani, szűrni, eljuttatni a fogyasztóhoz, majd a „szennyezett” vizet elszállítani, újra megtisztítani… stb. Sok energiát spórolhatunk meg rendszerszinten, ha odafigyelünk fogyasztói szokásainkra. Ugyanez a logika igaz az esővíz és a szürkevíz használatra is. Azaz a másodlagosan felhasznált víz nem került a szennyvízrendszerbe, a tisztítóba, majd újra a lakásunkba. Utóbbiak jók locsolásra, felmosásra, WC-öblítésre, stb.
Azután ott van maga a tudatosság fontossága, ami a rendszeres gyakorlás révén fokozatos szemléletváltást hozhat és életünk minden területére kiterjedhet. Pl: Ha már a virtuális vízfogyasztásunkra is figyelünk, s nem naponta flekkenezünk hátszínből, nem messziről szállított árut választunk, tartós fogyasztási cikkeket preferálunk, akkor nem csak a víz, hanem a többi energiafelhasználás is csökken (kevesebb gabona, szálas takarmány termesztése, olaj és eszközök a szállításhoz…) és racionalizálódik. Jellemző pl., hogy a messziről vásárolt textília pont ott generál az előállítása révén vízigényt, ahol amúgy is vízkrízis van.

Racionalizálás, azaz ésszerűsítés. Fontos fogalom például a vízhiánnyal küzdő országok esetében is, hiszen sok helyen az (átmeneti) kőolajbőség felvirágzást és komoly túlkapásokat hozott. Pl. Katar, Egyesült Arab Emírségek, vagy Kuvait nem rendelkezik vízkészlettel, ám most meg tudja venni a luxust (hatalmas légkondicionált épületek, kivilágított autópályák, hűtött strandok, fedett sípálya). Sós vízből vonják ki az édesvizet, illetve jelentős vízimportőrök is, pl. jégtáblákat vesznek a déli sarkról. Ahonnan ez majd hiányozni fog egyszer... A víz ugyan a sivatagos országokban sem tűnik el nyomtalanul, de az egykor kristálytiszta víz sóssá válik, ipari, mezőgazdasági felhasználás révén elszennyeződik. Így újra lepárlásra, majd tisztításra lesz szükség, ami rendkívül energiaigényes folyamat (amihez szintén kell víz).

Az emberi beavatkozások révén felerősödnek a szélsőségek is, így nagy szárazságok és árvizek váltakozását várják a klímakutatók az évszázad második felében, azaz a szelíd vizek várhatóan rakoncátlankodni fognak, ami nem segíti az állandó használatukat, hasznosításukat.

Mindezek a beavatkozások az élővilágra közvetlen, az emberiségre közvetett hatással vannak. Látható, hogy minden mindennel összefügg. Az én első apró lépésem az volt, hogy nem folyóvíznél mosogattam. És a tiéd/öné?

Gutjahr Zsuzsanna

2013. október

Támogatónk a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja.