Aprólépés

A 3.b osztály csepeli jövőképe

Pályázatunkra remek rajzokat küldtek az osztályból, így a Kölcsey Ferenc suli harmadikosai nyerték az egyik jövőtervező foglalkozást, illetve az osztálytársasjátékot. Hogyan is zajlott a tervező muanka? Olvass tovább!

Alsós szemmel elég intenzív volt a három órányi közös munka, ennek ellenére mindenki nagyon élvezte, hogy kezébe vehette lakóhelye jövőjének sorsát, 

Napunkat rövid játékkal indítottuk, majd a véletlenszerűen kialakult négy csoport 1-1 helyi értékről készített plakátot. Ezzel ráhangolódtunk fő témánkra Csepelre és a kerület értékeire. A frissítő szünet után elkezdődött a komoly munka, itt már azon kellett gondolkodniuk a diákoknak, mit szeretnek lakóhelyükben és mit nem, illetve mi az, amin változtatnának.

Miután minden csoport kiválasztott 1 legsürgetőbb problémát/ témát, elkezdődött a tervezés. Már maga a téma meghatározása sem volt egyszerű folyamat, most megtapasztalhatták, hogy milyen nehéz egy közösségben dűlőre jutni egyesekkel, milyen nehéz egységes döntést hozni. Ezután a közös plakát elkészítése közben is adódtak surlódások, jó tapasztalat volt néhány gyereknek, hogy a közös eredmény érdekében néha nem árt félretenni az egyéni érdekeket.

Milyen az osztály csepeli jövőképe?

Egy tiszta, szemét-és graffitimentes zöld kerület, jó utakkal, közlekedéssel és régi, de felújított, korszerűsített épületekkel. Olyan hely, ahol az emberek nem dohányoznak és nem rongálják, károsítják az őket körülvevő tárgyakat, környezetet.

A plakátokkal komoly és a közeljövőben akár orvosolható porblémákra hívták fel a csoportok a figyelmet, hiszen a szemetelésen, a graffitiken már mindenki most elkezdhet változtatni. Az épületek felújítása, korszerűsítése már nagyobb feladat, de a régiből új szemléletére már most is odafigyelhetnek a felnőttek.

Útravalóul mindenki kapott tőlünk egy személyes üzenetet a jövőre, így köszöntünk el a holnap döntéshozóitól. Remekül éreztük magunkat, sok olyan gondolatot hallottunk a kicsiktől, melyből kiderült, fiatal koruk ellenére nyitott szemmel járnak a világban, kritikusan szemlélik a felnőttek tetteit.

Az elkészült plakátokat, rajzokat június 18-án 17:30-tól lehet megtekinteni a kiállítsámegnyitó keretében. Érdemes! :)

2015. június

Támogatónk