header

Aprólépés

Egy csúcshajas önkéntes

altA Harmónium Egyesület önkénteseként immár harmadik éve figyelem a szigetlakók és a Hajógyári-sziget kapcsolatát. Az Aprólépés program elsősorban a környezettudatosságot hangsúlyozva kínál kreatív foglalkozást az érdeklődő közönségnek.

A 2014-es megjelenésünk különlegessége az öko-esküvő díszleteinek elkészítése volt, ami elsőként vonzotta be a külföldi fiatalokat. A szervezet egyik önkéntesének, a menyasszonynak gyűjtöttük a szigetlakók egyedi munkáit, az újrahasznált papírból készült virágokat és faldíszeket. A dekoráció mellett többnyelvű jókívánságok kerültek egy zászlófűzére. Elsősorban angolul, franciául, németül és hollandul üzentek az ifjú párnak.

altA napjaim csúcspontja a „csúcshaj” elő- és elkészítése volt. A több napos bulitól lefáradt szigetlakók arcára a legnagyobb mosolyt az egyedi, személyre szabott frizurák varázsolták. Kevesen voltak azok a merész jelentkezők, akik rövid magyarázat után bevállalták az extravagáns frizurát. Az önkénteseken bemutatott hajkorona – köztük én is modellt álltam – és a tavalyi fotók meggyőző eszköznek bizonyultak a bizonytalanok meggyőzősére. Volt olyan hajmodellünk, akit a családja beszélt rá a fesztiválbarát hajviseltre. Másokat a párja, vagy a baráti társasága bíztatta, hogy bátran viselje a feltűnő hajcsodát. Önkéntes csapatunkkal minden modellt arra bíztatunk, hogy saját műanyag flakonját használja fel, vagy keressen felhasználható szemetet, ezzel is a környezettudatosságot hangsúlyozva. A díszek és rögzítő eszközök nagy része szintén használt anyagdarab volt.

altEgy-egy haj elkészítése igazi csapatmunkát igényelt az önkéntesek és a szigetlakók részéről. A legnépesebb csúcshaj csapat címet egy francia baráti társaság érdemelte ki, akik 6 hajmodellel távoztak elégedetten a sátrunkból. A londoni lányokat annyira megihletett a munkánk, hogy saját maguk díszítették hajkoronájukat (a képen). A kreatív és szórakoztató munka mellett az önkéntesség legértékesebb részének az interkulturális eszmecserét tartottam, illetve a külföldi szemüvegen át elénk táruló Magyarország képet. A párizsi lányoktól megtudtam, hogy a Sziget nagyon olcsó nekik, imádják a helyet, az előadókat és azt, hogy fesztiválnak van francia közössége. Az angol érettségizők szintén pozitív véleménnyel voltak a Szigetről, szerintük élvezni kell az életet, megkeresni a céljainkat. Ők ezért is döntenek úgy, hogy érettségi után egy évig „pihennek” az egyetemkezdés előtt, önkéntes munkával, utazással vagy fesztiválokkal készülnek a felnőtt létre.

Czeglédi Alexandra, 2014. szeptemberalt

Kapcsolódó cikkek: Részletes beszámoló: http://www.aprolepes.hu/component/content/article/36-hirfolyam/382-vegyes-erzelm-sziget

 

 

Kövess minket!