header

Aprólépés

Taníts ökosan! - Ökotábor fiatal pedagógusoknak!

altÖkotovábbképzési lehetőség fiatal pedagógusoknak, pályakezdőknek, végzősöknek! Akik szeretnék a jövő generációját még felkészültebben "taní-tani". Az ökotárbor 15 fő számára nyitott Egerben. Akár szakdoga is lehet belőle! A jelentkezés feltételei:

Unod már az iskolapadot, de szeretnél fejlődni? Nincs még munkatapasztalatod? Kreatív vagy és a csapatmunka sem jelent számodra gondot? Akkor várjuk jelentkezésedet a tervek szerint Egerben megrendezésre kerülő 3-4 napos programunkra. A Harmónium Egyesület fiatal tanárok és pedagógia szakos hallgatók jelentkezését várja környezetvédelmi témájú táborára.

Mottó: Minden óra tematikájába beépíthetők a fenntarthatósági ismeretek és a környezetvédelem!

A Nemzeti Alaptanterv előírásai szerint a környezetvédelem nem önálló tárgyként, hanem integráltan oktatandó. Éppen ezért célunk segítséget nyújtani és eszközöket adni a fiatal, pályakezdő tanárok és végzős hallgatók számára a fenntarthatósági kérdések integrálására, saját tantárgyuk tematikájába. A négy napos program olyan gyakorlati tudást biztosít, amelyet pályakezdő pedagógusok hasznosítani tudnak majd munkájuk során, bármely szakterületen. A tábor részvevői a konkrét feladatoktól kezdve a csoportmunkáig különböző gyakorlati módszerekkel ismerkedhetnek meg. Az érintett témakörök között szerepel többek között az újrahasznosítás, a víztakarékosság, a közlekedés, az étkezés, fényszennyezés és a közösségi média használata, stb. A változtatás jogát fenntartjuk.

A pályázók köre:

- bármely szakos, friss diplomás pedagógus vagy
- tanár szakos hallgató, aki még
- a 26. életévét nem töltötte be
- érdeklődik a környezetvédelem iránt és érdekli az integrált környezeti nevelés.

A pályázati anyagnak tartalmazni kell a jelentkező önéletrajzát és motivációs levelét. A motivációs levélben a jelentkezőnek meg kell indokolnia, hogy miért jelentkezik a programra. Másrészt a pályázótól olyan kreatív feladatjavaslato(ka)t várunk, amelyben megjelenik a környezettudatos szemléletmód. A célcsoport a 12-14 éves korosztály. A feladatoknak természetesen kapcsolódnia kell a pályázó szakjához. Például egy matematika szakos hallgatótól/tanártól olyan matekpélda ötleteket várunk, amelyben megjelenik a környezetvédelem.

A pályázat benyújtása elektronikus úton történik. A jelentkezéseket Ökotábor tárgy néven a következő e-mail címre várjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Beadási határidő: 2014. január 06. (hétfő) éjfél [meghosszabbított határidő]
Elbírálás időpontja: 2014. január 10. (péntek)
A tábor várható időpontja: 2014. február első felében (várhatóan 2014. február 06-09)

A tábor alatt az ellátás (étkezés, szállás) és az oktatás biztosított, az utazást a résztvevő állja! Helyszín: Eger (Eszterházy Károly Főiskola)

A pályázatokat a Harmónium Egyesület környezeti nevelője, valamint elnöksége választja ki. A nyertes 15 főt e-mailben értesítünk az eredményről.
További információ kérhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36-1-2103090

A Harmónium Független Kommunikációs Egyesület 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy egy tudatosabb társadalom felé vezető úton segítse a jövő társadalmát. Mindezek érdekében évente több környezetvédelmi és kulturális témájú programot indít. Így jött létre az Aprólépés elnevezésű kezdeményezés, amely általános- és középiskolás diákoknak kínál pályázati lehetőségeket, hasznos tippeket és elméleti tudást a környezetvédelem területén. A Gazdálkodj okosan! címet viselő országos környezetvédelmi szemléletformáló kampány során az online oldaluk az egyetlen zöld ifjúsági portállá nőtte ki magát. Országos ökonapok során számos tapasztalattal gazdagodtunk, amit felhasználunk jelen tananyagfejlesztésben is.

A jelenlegi program célja az ökológiai szemléletformálás és a környezettudatos viselkedési módok széleskörű elterjesztése.

További részletek a szervezetről: www.harmonium.hu

Támogatónk:

Kövess minket!