Aprólépés

Izgalmak az ökotáborban

"Nagyon izgultam a táborozás miatt, hisz senkit sem ismertem, de aggodalmam csak addig tartott míg felültem a vonatra. Ott mindenki úgy viselkedett, mintha régi barátok volnánk. Mikor megérkeztünk a szállásra egyébként is tartottunk egy ismerkedős játékot. Ezután pedig minden nap jobbnál, jobb programokon vehettünk részt.

Az első nap sütöttünk pogácsát, lovaskocsin bejártuk a falut, ismerkedtünk Nagybörzsönnyel. Kedden egész napos erdei túrára indultunk, ahonnan csak késő este értünk haza, rettenetesen elfáradva. Viszont sok új növényt és állatot ismertünk meg, és a helyi patak élővilágát is megvizsgáltuk. Szerdán lovasprogramon vettünk részt. Nekem ez volt a kedvencem, hisz imádom a lovakat.

Később barkácsoltunk is, madáretetőt készítettünk. Hát az enyém nem lett valami jó, itthon apa erősítette meg. Mivel van Madárbarát kertünk, majd télen kirakjuk a többi etető mellé.

Csütörtök hajnalban kakukkfüvet gyűjtöttünk a reggelihez. Ezután egy helyi gazda kertjében ismerkedtünk a gyógynövényekkel. Főztünk finom baracklekvárt, amit haza is hozhattunk. Később íjászaton és víváson vettünk részt.

Pénteken agyagoztunk, majd éjszakai túrára indultunk. Ismerkedtünk az éjszakai erdővel, vizsgáltuk a csillagokat és a fiúk által épített jurtában aludtunk. Szombaton kézműveskedtünk, házi sajtot készítettünk, börzsönyi lepényt sütöttünk.

És eljött a vasárnap. Sajnos össze kellett pakolni, mivel indultunk haza. Erdei vasúttal mentünk Szobig, majd onnan vonattal Budapestre. Én nagyon jól éreztem magam, hisz olyan dolgokkal találkoztam, amivel a mai gyerekek már csak ritkán. Rengeteg újat is tanultam. Minden nap sokat beszélgettünk a tábortűz mellett, a közös bográcsozások alatt. Mindig más volt a téma, de szorosan kapcsolódott az ökológiához, a környezetvédelemhez. De kifejtettük az is hogyan lehet jól, hasznosan használni az internetet.

Köszönöm az Aprólépésnek és a Látó-Mező Kisközösségnek, hiszen egy fantasztikus hetet tölthettem el a Nagybörzsönyben, és sok új barátot is találtam, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot.Anyáéknak már jeleztem, hogy jövőre is ott a helyem. Remélem sikerül."
Deák Csenge, 11 éves

Deák Csenge a Madarak és Fák napi kiírásunk nyertese, aki versenymunkájával és az egész 2012-13-as évben végezett tevékenységéért nyerte el a zsűri fődíját: táborozást Nagybörzsönyben a Helyi Kisközösségek Közhasznú Nonprofit Kft jóvoltából. Köszönet érte! [a szerk]

A nyertes munka: 

alt