header

Zöld puska

"Húsdaráló"

Beküldve: Biogazdálkodás.

A csepeli Burattino alsósai foglalkozásunkonÉtkezési szokásainkkal kapcsolatos foglalkozásainkon végzett gyors közvéleménykutatás alapján megállapítottuk, hogy a gyerekek egyik kedvenc húsfajtája a csirkehús. Persze akadnak olyanok is, akik a disznó-vagy marhahúsért vannak oda és megnyugvásunkra szolgált, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket is szívesen fogyasztja a felnövekvő generáció.
De gondolkodtatok-e már azon, hogy az a hús, ami az asztalra kerül honnan "jön"?

A szupermarketekben előre csomagolt húsáruk nagy része sajnos tömeggyártás terméke, s ezzel együtt nem csak fehérjét, hanem számos olyan gyógyszert is elfogyaszthatunk, melyre egyáltalán nincs szükségünk. A húsfogyasztés iránt megnövekedett igényeket az ipar csak úgy tudja kielégteni, hogyha egyre többet, egyre rövidebb idő alatt tremel meg. Ennek hozománya, hogy az állatok nyugodt, természetes növekedése korlátozott vagy egyáltalán nem biztosított... A tömeggyártás kapcsán maga az állattartás is egyre több kényes kérdést vet fel. A túlzsúfolt telepek, rossz higiéniai körülmények, az állatok agresszivitása mind-mind betegségre, sérülésre adnak okot, ami az állomány csökkenésével jár. Nem beszélve arról, hogy bár megesszük őket, de mégiscsak élőlényekről van szó, akik éreznek, érzékelik az őket körülvevő környezetet. Videó egy csirkegyárról.

Az állattartással kapcsolatos problémák, kérdések mellett nem szabad elfeledkezni arról, hogy az élelmiszeripar, s azon belül is a húsipar az egyik leginkább környezetterhelő ágazat (víz-és energiaigény, szállítással járó környezetszennyezés, hulladéktermelés stb.).

Szeretnénk, hogy jobban megértsd a folyamat összetettségét, hogy egy szelet hús a pizzán, egy finom csirkecomb sokkal többe kerül, mint azt gondolnád.
Az alábbi videó a szarvasmarha útján keresztül világít rá ezekre a súlyos problémákra:

S mit tehetsz te?

Légy tudatos, tájékozódj, honnan származik az a hús, amit meg szeretnél venni és tarts hetente egy vagy több olyan napot, amikor nem eszel húst.

Ez a gesztus éppen egy apró, de fontos lépés tőled, jövőnkért.

Hasznos oldalak a tájékozódáshoz:

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_1A_Book_15_Tartastechnologia/ch08s04.html http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_1A_Book_15_Tartastechnologia/ch11.html http://www.matud.iif.hu/2014/06/11.htm http://tudatosvasarlo.hu/cikk/husfogyasztas-co2-kibocsatas-betegsegek-interaktiv-terkep-nagyvilag-helyzeterol

Videók:

https://www.youtube.com/watch?v=U1NPXmFzxtg (Super Size Me - magyar szinkornnal a gyorséttermi étkezésről és hatásairól)

2014. november

 

 

 

Kövess minket!