header

Aprólépés

Gazdálkodj okosan!

alt

Március 8-án indítottuk útjára a "Gazdálkodj okosan!" c. kampányunkat.  Témánk fókuszában az energia és a víz és a velük való takarékosság áll. Március 26-ig várjuk a pályázatokat az Éltető víz című felhívásunkra!

A tavalyi Alkoss valamit - HULLADÉKBÓL! pályázatunkra érkezett alkotások továbbra is megtekinthetők a galériában és reméljük, hogy minél több iskola is jelentkezik, hogy elvigyük a képeket és egy rendhagyó környezeti órát tartsunk! Akit érdekelnek a részletek írjon az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre! 

Játékunk nyereménnyel ért véget!

altA Hasznosítsd magad! kampányunk kvízjátékának mind az öt kérdéssorát helyesen megfejtők közül kisorsoltuk a nyertest! A helyes megfejtő: Dóra Vámosszabadiból küldte be válaszait! Nyereményét, a képen látható klassz bringát a Schwinn Csepel kedvezményesen bocsátotta rendelkezésünkre.

Ha nem nyertél, de a játék öröme és a tudásszomj arra sarkall, hogy játssz még, ne tartsd vissza magad! A hulladékos kvízek továbbra is folyamatosan elérhetőek a www.aprolepes.hu/jatek oldalon! Ősszel pedig ismét lehet majd nevezni nyereményekért, hiszen lesz kvíz az energiáról is! Tarts velünk akkor is!

Őszi ÚjraRuha Piknik

ruhacsereberélésről már önkéntesekkel is beszélgettünk, akik elmondták, milyen lehetőségeink vannak, ha kellene néhány újabb darab a kinőtt, megunt pulcsi, nadrág, szoknya, póló helyett, de nem akarunk vagyonokat áruházakban elkölteni, és nem szívesen dobnánk ki a használható öltözékeinket.

Most, hogy beköszöntött a sulikezdés, most, hogy mindjárt jön mellé az ősz is, plusz tavasz óta 6 centit nőttél, ismét aktuális lehet kicsit felrázni a ruhásszekrény tartalmát.

Telekocsizzatok a suliba!

Hallottál már a telekocsiról? Még nem? És a levegőszennyezésről? Arról tutira! Azt is tudod, hogy mi okozza?

Tudod, hogy ma a a légszennyezéshez legnagyobb arányban a közlekedés járul hozzá? Bizony, azok a közlekedési eszközök, amikkel nap mint nap utazunk rengeteg káros anyagot pöfögnek ki. Olvass tovább, és tudd meg, miért fontos, hogy tele legyen minden autó!

Ökolábnyom - mi az?

Az ökolábnyom az a földterület, ami képes megtermelni azt az energiát és élelmet, amit elhasználsz. A szülinapi csokitortád alapanyagaitól kezdve a biciklilámpád gyártásáig, az iskolába való közlekedéseden keresztül minden hat az ökolábnyomod méretére.

Egy zacskó élete

Tudod, mi történik egy nejlonzacskó életes során? Ha azt hitted, tudod, most nézd meg azt kisfilmet, ami bemutatja, hogyan kerül ki a szatyor bevásárlás során az üzletből, hogyan kalandozik sokáig a városban, föld felett lebegve, vízen úszva, magasan repítve a szél által, és hogyan kerül végül az óceáni szeméttelepre.  Tanulságos történet! Add tovább!

A bővebben gomb után megtalálod a filmet, és néhány  további érdekességet is olvashatsz az egyik leggyakrabban használt csomagolóanyagról.

Bontogató - 5. rész

Tóth Szonja Kiara: Én is tehetek csodát! - 10 éves, Karácsond

A legújabb Bontogatóban egy interjút olvashattok Törökszentmiklósról, egy ökoiskola diákjaitól.
 
Mile Fruzsina, Kis Boglárka: Tudósítás a Kölcsey Ferenc Általános Iskolából
Mile Fruzsina vagyok, a törökszentmiklósi Kölcsey Iskolából jelentkezem. Iskolánkban sokat teszünk az energiatakarékosságért és a környezetvédelemért, hiszen ökoiskola vagyunk. Kis Boglárkával, osztályunk zöldfelelősével beszélgettem erről.
- Bogi, te hallottál már a szén-dioxid nyomozókról?
- Igen, nálunk tavaly óta szén-dioxid nyomozók dolgoznak a környezetünkért, alsósként én is közéjük tartoztam.

Kövess minket!