header

Aprólépés

Bontogató - 3. rész

Faragó-Flakay Anna Sára - 9 éves, Berettyóújfalu,

Rékó Anna Jázmin (10 éves) írta a következő mesét, melyet Az éltető víz - a jövő kék aranya c. pályázaton első díjjal jutalmaztunk!

A halak élete

Peti rosszcsont kisfiú volt. Nem tisztelte a természetet, pedig falusi gyermek volt, a Tisza partján élt. Sokat sétált szüleivel a folyó mentén.
Egy nap nagyon különös dolog történt. Peti kezdte furcsán érezni magát. Tudta, hogy valami megváltozott. Egy éjszaka egy tóban találta magát. Azt hitte, álmodik.

Mindenütt halak úszkáltakkörülötte, és egy táblára az volt ráírva: Pontyfalva.
- Hol vagyok? – ámuldozott Peti.
- Pontyfalvában. – mondta egy elegáns hal. – Te milyen hal vagy 
- Én most álmodom, igaz?- kérdezte Peti.
- Dehogy álmodsz!
- Én ember vagyok, és nem hal!- jelentette ki Peti.
- Ember? Inkább úgy nézel ki, mint egy kétlábú.
- Persze, mert az is vagyok.
- Jaj, nekünk, egy kétlábú! Riadó!
- Állj, állj! Nincs semmi riadó! Ő büntetésből van itt.
- Ja, ő az a kétlábú kölyök?  - Bocsánat!
- Jól van, de mi az, hogy büntetésből, és egyáltalán mit keresek én itt?
- Gyere velem, én majd mindent elmagyarázok – szólt egy nagydarab hal.
Peti követte a halat egyenesen egy nagy épülethez, rajta egy tábla: HALISZTÉRIUM
- Ez meg mi?- tűnődött magában Peti.
- Bemegyünk.- jelentette ki szelíd hangon a Hal.
Ahogy beléptek egy nagy folyosó tárult Peti színe elé. Bementek egy szobába. Peti és a Hal helyet foglaltak.
- Szeretnéd megtudni, hogyan kerültél ide, ugye? Először is, én vagyok a Haliszter. Te pedig azért vagy itt, hogy megtanuld, a VÍZ A JÖVŐ KÉK ARANYA.
Nem csak nekünk halaknak, de a növények, állatok és ti, kétlábúak sem maradnátok életben nélküle. Ha szennyezitek a vizet, a saját kincseteket rontjátok el. Meg kell tanulnod megbecsülni ezt a kincset, utána elmehetsz.
Két hal kivezette Petit és egy hölgy gondjaira bízták, akinek három gyermeke is volt. Bemutatták neki a halak életét, és azt, is, hogy mennyire kell takarékoskodni a vízzel, mert ha elfogy, nem lesz élet a Földön.
Peti, mikor felébredt, tudta, hogy ez nem álom volt. Azóta tisztelte a természetet, és sokszor csengett a fülében, amit a Haliszter mondott: A VÍZ A JÖVŐ KÉK ARANYA.

2012. május

Kövess minket!