FacebookTwitterGoogle bookmark

Bea, volt önkéntesünk (Talajelőkészítés a mangrove-magoknak)Derékig érő vízben, sárban ültettem fát, földön aludtam és hideg vízben zuhanyoztam. Értékesebb volt minden pillanat, mint luxus szállodában degeszre enni magam vagy elkábított vadállatokkal fotózkodni. Megpróbáltam felelős turista lenni Kambodzsában.

Olvassátok el Belicza Bea, volt önkéntesünk beszámolóját, aki az élmények megosztása mellett írásával elgondolkodtat bennünket, milyen komplex is, ha valaki felelősen akar élni, gondolkodni és időnként azért utazni, világot látni.

Ne legyünk álszentek, utazni mindenképp környezetszennyező, természet- és kultúra-romboló. Nagyobb távolságokra nem lehet eljutni gyalog vagy biciklivel, ahol turista megfordul, ott általában nagyobb a fogyasztás, a pazarlás. Felelősen utazni annyit jelent, igyekszünk a legkevesebb kárt okozni, és ha lehet, még hasznot is hozunk a meglátogatott hely lakóinak, nem csak gazdasági értelemben.

A londoni Heathrow-ról indulni semmiképp nem része a felelős utazásnak, inkább az ellenkezőjének a megtapasztalása. Órákig lehet itt tanulmányozni a felesleges luxust, a mérhetetlen pazarlást. Méregdrága órák között vezet az út a túlméretezett, túlfűtött vécébe, ahonnan kilépve nem lehet menekülni az üvöltő légkondi elől. Vakító neon alatt villogó fények próbálják eladni a túlárazott csecsebecséket, enni- és innivalókat. Zsákszámra dobálják a kukákba a kézipoggyászban felejtett terrorgyanús, teljesen ártatlan piperéket. A takarítók serényen cserélgetik a kukákban a műanyagzacskókat, pedig épp csak az alján van két árva flakon.
A 14 órás repülőút alatt négyszer kaptunk enni. Ezzel fejenként legalább fél zsákot töltöttünk meg csomagolóanyaggal. Ijesztő belegondolni, hány ilyen repülőn termelik ugyanezt a szemétmennyiséget velünk egyidőben. Csak az adott szemernyi megnyugvást, hogy megtudtam, a Malaysian Airline műanyag evőeszközeinek, tányérjainak többsége nem egyszer használatos.
A repülés negatívumairól hosszan lehetne még értekezni, de legyen az egy másik cikk témája.

Halászok

26 országban jártam eddig, de Ázsiában most először. *
Phen Phenben, Kambodzsa fővárosában kezdésnek a meleg csapott arcul, aztán a nagy szmog, pedig szemre nem tűnt nagynak a forgalom. Már amennyire 30 óra utazás után hivatkozhatok a szememre. Tuk-tukkal (kismotoros nyitott taxi) suhantunk a főúttól távoli, de a reptértől csak negyedórára lévő szállodába. Elsőre nagyon csendesnek tűnt, de a 25 percenként…, szinte a tetőt súroló repülők amilyen izgalmasak és fotogének, legalább annyira hangosak.
A szabadtéri étteremben fogyasztott vacsora legfőbb kuriózuma is az alacsonyan szálló gépek voltak. Egyszeri esetként élmény volt, de megőrülnék, ha itt kellene élnem vagy dolgoznom.
Meglepő volt, hogy az étteremben – amely nem volt luxus-, 10 fős csoportunkra legalább ennyi felszolgáló jutott, mind nő. Volt, akinek nem volt más dolga, mint hatalmas jégtömbökkel töltögetni a poharakat, még a sörösöket is. Miközben a pincér az ételrendelést vette fel, italgyári alkalmazottak műanyagkosarakból kínálták a sört és üdítőt. Jól fogy errefelé a sör egy kampánynak köszönhetően. Minden negyedikkel lehet nyerni egy újabbat, bepörgeti ez a fogyasztót, mint a szerencsejáték. Pláne a nyugat-európaiakat, akik egy dollárért otthon egy fél sört sem kapnának, itt meg kettőt is.

Motorral bármitNagy városnézésre nem volt idő az első nap, csak a környékbeli utcákat jártuk be. Nem volt egyértelműen pozitív élmény. A leggyönyörűbb épületek sem tudják elvonni a figyelmet a sokkoló szeméthalmokról, amelyekkel teli a város. Úgy tűnik, sem a városvezetést, sem a helyieket nem érdekli a probléma. Szelektív gyűjtés elvétve ugyan van. Mondják. De 10 nap alatt nem láttunk valódi konténert. A levegő errefelé nemcsak a rengeteg járműtől nehéz, hanem az elégetett műanyagtól.

A középkategóriás, tökéletesen tiszta, jól felszerelt szálloda első meglepetése az volt, hogy a szobának nem volt ablaka és az európai szem a vécépapírt sem találta. A fonott kis kosárkában álló tíz darab kétrétegű apró fecniket inkább gondoltuk papírzsebkendős vésztartaléknak. A későbbi szállásainkon vált nyilvánvalóvá, hogy a vécé nem véletlenül van a zuhanyfülkékben. A kambodzsaiak bidét használnak, illetve mosakszanak.
Két jókora ágy volt a szobában, de hárman kellett rajta osztoznunk. Itt még nem kellett egy ágyban aludnom egy idegennel, de itt még azt sem sejtettem, hogy lesz, amikor hatan leszünk majd egy szobában matracokon, 3 szúnyogháló alá sűrítve.

Motorral bármitMásnap játékos ismerkedés után el is hagytuk Phen Phen-t. Hat órán át utaztunk egy privát, de nem luxus kisbusszal. A hosszú út alatt látottak Afrikára emlékeztettek. A tömegközlekedés itt is nagyrészt szardíniás dobozoknak tűnő kisbuszokban és nyitott kisteherautókon zötykölődést jelent. Itt a kismotor a specialitás, a kreativitás nem ismer határokat, - európai nézőpontból - rendeltetésszerűen alig használják, rendszerint 3-5-en ülnek egy egyszemélyesen, mindenféle teherszállításra vannak átalakított változatok és a motoros taxik is igen változatosak a fapadostól az agyondíszített, benzines hintóig. Korhatár sincs, gyerekek és nyugdíjasok is vezetnek.

Kampot mellett egy kis halászfaluban, cölöpökön álló kunyhókban volt a következő szállásunk. Igazán romantikus a mangrove fák között kanyargó fapallókon sétálgatni és naplementében nézni a helyi halászokat munkában. Lenyűgöző hely ez, noha pár nap alatt sok környezetvédelmi problémával szembesültünk.
A – főként ázsiai – turistáknak kialakított egyszerű bungalókat helyi halászok egyesülete építette és családtagjaik dolgoznak itt. Itt van a mangrove palánta-neveltetőjük is. Az életük múlik ezen. 12 éve illegális halászat, illetve a halaknak táplálékot adó mangrove-fák kiirtása miatt teljesen ellehetetlenültek a helyiek. Az egyik elkeseredett halász felvette a harcot a bűnözőkkel, köztük – azt mondja – politikusokkal. Nehéz volt, sokan elmenekültek, többeket letartóztattak, de végül sikerült társakat találnia és újraültetnie a mangrove-erdőt. Ebben sok önkéntes is segít. Például mi.

Turistaház a mangrove-ültetvényen

Az első feladat mag-gyűjtés. Mivel hajóval mentünk a nagy erdőbe, sejtettük, hogy vizes lehet a cipőnk és a nadrágunk szára, de arra nem készültünk, hogy derékig érő vízben vadászunk majd magokra. A kibogozhatatlan gyökerek között és rajtuk sétálni pár percig szórakoztató, majd fájdalmas. A levelek között - jókora mérete ellenére is - jól rejtőzködő terméseket észre venni sem könnyű, a harcias hangyák miatt pedig levenni sem egyszerű. Egyre frusztráltabban menekülne az ember haza, mígnem át nem fordul a szenvedése élvezetbe. Néhány óra alatt csapatmunkával 770 magot gyűjtöttünk.

Mivel tetőtől talpig vizesek voltunk, senkit nem érdekelt az eső hazafelé. Nem először áztunk el, de csuromvizesen sem fáztunk soha. Elvileg ilyenkor száraz időszaknak kellene lennie, de a klímaváltozás itt is jelentkezett már, hetekkel később ér véget az esős évszak.

Mangrove-mag-gyűjtés.  Fotó: Pietro Martinucci

Elültettünk pár tucat palántát is, ami derékig érő vízben nem is olyan könnyű. A legpiszkosabb munka ezután jött. Iszapot kellett tölteni kis műanyag zacskókba és ezekbe ültetni a magokat. Ezt csak akkor tudtuk csinálni, ha nem esett. De sokszor esett, úgyhogy a program mindig borult. A saját bőrünkön tapasztalhattuk, nem egyszerű itt az élet.

A turisták leginkább piknikezni mennek az erdőbe, műanyaghegyekkel felpakolva. És ezek a műanyaghegyek sokszor nem térnek vissza velük. Egy-egy tányér, pohár bárhol feltűnik a vízben, de volt, hogy egész zsákokat halásztunk ki a vízből.
A csoportunk olyan elkeseredett és dühös volt a látványtól, hogy szerveztünk egy szemétszedő akciót pár helyi bevonásával. Csak a turistaparadicsom területén és körülötte gyűjtögettünk, de gyakorlatilag feladtuk, reménytelennek tűnt. A talaj és a víz is tele van műanyag hulladékkal, nincs szelektív gyűjtés, mindent elégetnek. Komolyabb akció kell ide.
Hadat indítottunk a szemét ellen. Nem mi nyertünk.  Fotó: Pietro MartinucciTökéletes indítás volt a fővárosi hotelben tölteni egy napot, adott összehasonlítási alapot. Phen Penben olyan volt a szállás, mint egy átlag európai hotelben. Nem adott semmi újat. A kis halászfaluban azonban más világba csöppentünk.  
A kunyhókban két-három matrac volt, egy pokróccal, egy párnával és az elmaradhatatlan szúnyoghálóval, ami látványra romantikussá teszi a szobát, de sérülékenysége, vagyis a rajta lévő lyukak miatt eredeti funkcióját nem tudta maradéktalanul betölteni, a szúnyogok könnyedén jutottak be az alvó áldozatokhoz. Itt szerencsére a malária nem gyakori, mi is megúsztuk.

Okoskodni kár, ha megoldást nem tudunk

Angol vécével mostantól csak elvétve találkoztunk, a két lábnyomos, guggolós változat elsőre ijesztőnek tűnik, de igazából higiénikusabb az európai kedvencnél. Az első döbbenet után azzal is gyorsan megbarátkoztunk, hogy a vécé a zuhany alatt van. Kimondottan praktikusnak is találtuk, hogy zuhanyzáskor nem volt szükség külön öblítésre. Egyszerű vécéhasználat esetén pedig egy vödörből lehetett kis kancsóval öblíteni. Azt is gyorsan megszoktuk, hogy olyan helyeken is le kell venni a cipőt, papucsot, ahol számunkra nem tűnik indokoltnak, például szabadtéri fa burkolaton, vagy benti járólapon. Elvileg a vécével keresztezett zuhanyzóba is csak mezítláb léphettünk volna, de ezt a szabályt minden európai megszegte.

Nem kellett magunknak főzni, de a mosogatás a mi feladatunk volt. Műanyag lavórban, hideg vízben, guggolva, ahogy itt a legtöbb helyen. Amikor a mosogatószeres vizet a folyóba és az abban élő fákra kellett önteni, rádöbbentünk, okoskodhatunk, hogy ez nem helyes, de megoldást nem tudunk.

Étkezésben a reggeli volt a legnagyobb kihívás: rizzsel, tésztával indítani a napot. Néha rántotta és kenyér is került az asztalra, de a rizs akkor sem maradt el. A nagy meleg miatt, csak agyoncukrozott sűrített tej volt, ami különösen az előre gyártott, szintén cukros, egyszemélyes instant kávékkal alkotott ihatatlan ragacsot. Ebédre, vacsorára rendszerint sima rizs volt, amit párolt zöldségekből készült levessel lehetett ízesíteni, illetve az elmaradhatatlan fokhagymás-chilis-halolajjal, amit csak az élet ízeként emlegettek vendéglátóink. Legnépszerűbb édességeik a kókusztejben úsznak, legyen az dinnye vagy épp bab. A legbizarrabb látványt ezek akkor nyújtották, amikor a mangrove erdőben piknikeztünk és kis nejlonzacskókban kaptuk ezeket a folyékony desszerteket.

Zöldséges és fodrászatVolt szerencsénk igazi helyi piachoz is. Előre figyelmeztettek minket, hogy ez nekünk túl szagos és túl hangos lehet. Mi tagadás, az volt. A több oldalán nyitott, de felülről fedett, végtelen hosszú épületben különösen a halstandok tették próbára az európai orrokat, de a kínai áruk fojtó műanyagszaga is felvette a versenyt a halakkal. A piacon nem csak ennivalót és ruhát lehet venni, a hús-, zöldség-, gyümölcs-pultok között fel-felbukkan egy fodrász kisebb-nagyobb székkel, hajmosóval. Egy nagy asztal fölé félmeztelen férfiak görnyednek. Szerelnek, órát, háztartási gépet, ami akad. Ez nem az a hely, ahová a luxus turistákat viszik. A piac környékén halmokban áll a szemét.

A következő pár napot egy Ruseydom nevű kis faluban töltöttük, egy nemzetközi önkéntes központban http://www.globalvoluntarycamps.org.sg/.
A rizsföldek és helyiek hagyományos, kétszintes házai között állt a mi szállásunk, gyakorlatilag két hatalmas szoba 8 matraccal, 3 szúnyoghálóval. A hálónkat itt két vendégszerető kutyával is megosztottuk. Nem volt kérdés számukra, hogy akad nekik is hely a matracon.

Itt a nagy kihívás az volt, hogy a nappali programoknak otthont adó központ és a szállás közötti 6-800 méteres út fele víz alatt volt. Elvileg ennek is száraznak kellett volna már lennie, de az elhúzódó esős időszak miatt napokig lábszárig érő vízben sétáltunk oda-vissza. Esténként ez félelmetes volt, pláne azután, hogy az egyik lány jókora rákkal futott össze. Azt mesélte, nyitott ollóval várt rá, de észrevette, így elkerülte a közelharcot.

Klímaváltozás, ilyenkor már száraz időszaknak kellett volna lennie
 

A faluban csodafaként emlegetett moringát ültettünk helyi családoknál, kitakarítottuk gyerekekkel közösen a 70-es évekbeli népirtás egyik emlékhelyét és környezetvédelmi foglalkozást tartottunk kicsiknek.
Az egyik falubeli lánnyal beszélgettünk, aki ápolónőnek tanul, pedig muszlimok alig vannak ebben a szakmában.
Meglátogattunk egy biciklitúrákat szervező diákszervezetet is. A lelkes fiatalok szerint azért alakították az irodát, mert egyre elviselhetetlenebb a légszennyezés. Aztán kiderült, hosszabb túrákat ők is tuk-tukkal (motoros taxival) vezetnek.

Jártunk egy borsfarmon, ahol megnézhettük, hogy terem a bors és megkóstolhattuk a világ egyik legjobb minőségű borsait frissen.
Ez már a turista-program volt, ahogy a hátralévő két nap is. Egy teljes napot töltöttünk Angkorban, a khmer templomok ősi városában. Ázsia legnagyobb vallási épületegyüttese több száz éves, a világörökség része. Egy csoda. A méretek, a formák, a terek, a hatalmas fügefák gyökerei által benőtt romok lélegzetelállítóak. Különlegessége miatt valóban kihagyhatatlan minden turistának, de szomorú látni, mit jelent ez Angkornak és a környéknek. Az egyik templomhoz vezető hidat már le kellett zárni, nem bírta a terhelést, ideiglenes úszó hídon juthatnak be most a látogatók. A romváros melletti Siem Reap-et teljesen átalakította a turizmus. A Debrecen nagyságú városban 20 éve csupán 4 szálloda volt, ma 1000. Kipróbálhattunk egyet mi is, egy szép, új medencéset. 

 Angkor Wat, Siem Reap,

Alapvetően nem vágyom ilyen hotelekbe, de az elmúlt hét szerény körülményei után jól esett jól felszerelt fürdőszobában mosakodni és tökéletes ágyban, egyedül aludni. Ennél több nem hiányzott a valódi turizmusból. Pedig itt minden a külföldiekről szólt. Egy rövid időre megbabonázott az éjszakai piac, ahol ruhákat, ajándékokat árultak, tripla áron, mint máshol, de még így is nagyon olcsón. Egyszer csak fojtogató lett a színes standok látványa. Világossá vált, hogy ez is csak egy nagyüzem. Azt hisszük kézműves termékeket vettünk, de nem, hiszen a kínai gyártósorról olcsóbban legurult minden, mintha a helyiek készítették volna. Mivel a turistának is az olcsó kell, a minőség szépen lassan eltűnt a piacról.
Elcsábultam egy lábmasszázsra, ami szintén minden sarkon fillérekért elérhető. Nagyon jó volt, mégis szégyelltem magam. Ezek a fiatalok 14 órákat dolgoznak, havi 67 dollárért.

A legelkeserítőbb élmény a város bársétánya, ahol egymást érik az etető és itató helyek, az éjszakában megspékelve kitelepített gurulós pultokkal. Ezek egymástól 10-30 méterre állnak. Mindegyiken egy laptop, amelyen zenét lehet választani. Képtelen vagyok felfogni, hogyan lehet élvezni ezt a hangzavart, két lépésenként más szól és mindenhol teljes hangerőn, eltorzítva. Ez tényleg csak azoknak jók, akiknek az atomrészegség jelenti a bulit, a kikapcsolódást. De ahhoz nem kell ilyen messzire repülni.
Az utolsó napon távolsági busszal utaztam 8 órát. Volt időm bámészkodni, összegezni.

A gyakori áradások miatt többnyire kétszintes, illetve hosszú lábakon állnak a házak. Alul, a szabadban szinte mindenhol van egy jókora fa építmény, ami ágynak magas, asztalnak alacsony. Tulajdonképpen mindkettőnek használják. Ülnek, fekszenek, dolgoznak, esznek és tárolnak is rajta. Alapfelszerelés a függőágy is. Utóbbin pihennek az útmenti árusok is és ők is ülnek az asztalon.

Ez az az ország, ahol remekül megfér egymás mellett minden ellentét, a szakadt kismotor és a luxus terepjáró, a düledező fa tákolmány és a csilli-villi palota, a régi és a modern, a lakónegyed és az ipartelep, a patyolattisztaság és a szeméthegyek, a koldus és a milliomos. A kontrasztok országában egyedül a kedvességnek nincs ellentéte. Remélhetően ezen a növekvő turizmus sem fog változtatni.

 

******
Sok helyen megfordultam, éltem a világban. Meggyőződésem, hogy ennek köszönhetően igyekszem ökotudatosan élni, semmit sem pazarolni, minél kevesebb csomagolóanyagot, műanyagot használni óvni az otthonom, ami nagyobb, mint a lakásom. Mert az az én otthonom, ahol megjelenik annak a hatása, ahogyan élek.

 

A cikk eredetileg a 24.hu oldalon jelent meg.
Fotók: Belicza Bea, Pietro Martinucci.

* Win-win 
A Volun-tour az önkéntesség és a turizmus ötvözése. Az Európai Unió által támogatott programban olasz és magyar civil szervezetek közösen szerveztek Nepálba, Indiába és Kambodzsába tesztutakat. A cél, hogy a helyi partnerszervezetek a későbbiekben (akár maguk ?) is működtessenek ilyen programokat.

Felelős utazásról bővebben nálunk és partnereink oldalán találsz még infót:
http://www.aprolepes.hu/
http://www.felelossegteljesutazas.hu

2018. január, Belicza Bea
 

 

Kövess minket!